Szegedet 1854-ben érte el a vasút. Az első állomásépület Alsóvárostól nyugatra, a mai rendező pályaudvar helyén állt. Az új állomást a mai helyén 1859-ben adták át rendeltetésének. Az állomás bővítése 1901 és 1902 között, Pfaff Ferenc építész tervei alapján valósult meg.

A szegedi betegnyugvó állomást már a háború kitörése után, 1914 augusztusában létrehozták a vasútállomáson, a Vöröskereszt helyi szervezetének kezdeményezésére. Feladata az volt, hogy az átvonuló sebesült és beteg katonákat ellássa: élelmet, orvosi segítséget és rövid idejű pihenési lehetőséget biztosított számukra. Az intézmény létrehozása azért volt különösen fontos, mert a város meglévő katonai kórházai nem tudták egyedül ellátni a megnövekedett számú sérültet, így a betegnyugvó jelentős mértékben tehermentesítette az egészségügyi rendszert. Hasonló intézményt nyitottak a város másik jelentős állomásán, a Rókusi pályaudvaron is.

A betegnyugvót a pályaudvar egyik nagyobb, oktatási célokat szolgáló helyiségében rendezték be, ahol ágyakat, orvosi felszerelést és konyhát is kialakítottak. Az ellátást orvosok és önkéntes ápolónők végezték, akik minden érkező katonát igyekeztek azonnal ellátni. Meleg ételt – például virslit, tojást, kenyeret, valamint kávét vagy teát – rendszeresen osztottak, és ha kevés volt az idő, az ételeket közvetlenül a vasúti kocsikhoz vitték. Emellett gyógyszereket, kötszereket, valamint ruházati cikkeket és egyéb szükséges felszereléseket is biztosítottak. Csizmadia Editnek a Nagy Háború Blog internetes portál hasábjain megjelent kutatásai alapján tudjuk, hogy 1914 végéig, alig néhány hónap alatt 626 alkalommal nyújtott segélyt a betegnyugvó.

„Azóta egyetlen sebesült katona nem megy el Szegedről anélkül, hogy meleg ételt ne kapjon, a szerint, mely időben érkezik: reggelit, ebédet, délután uzsonnát vagy vacsorát. Minden átmenő vonatnál ellátjuk őket meleg étellel. Ha pedig az idő rövid, úgy az önkéntes ápolónők a vasúti kocsikban adják fel a meleg tormás virslit, tojást, kenyeret stb. Reggelire és uzsonnára meleg kávé vagy tea jár kenyérrel vagy kaláccsal. Ily módon szept. 20-ika óta 14 693 adag ételt osztottunk ki, és tekintettel Szeged város tekintetes Tanácsának további támogatására, ezután is helyt tudunk állani vállalt kötelezettségünknek, annál is inkább, mert a nagylelkű támogatás folytán a gyűjtött pénzünket félretehetjük arra az időre, mikor a városi segély lejár” – olvasható a Délmagyarország napilap hasábjain a betegnyugvó állomás első évi munkájáról, 1915. január 9-én.

Az intézmény működését nagyrészt adományok fedezték. A város vezetése anyagi támogatást nyújtott, emellett magánszemélyek, kereskedők és különféle jótékonysági akciók – például gyűjtések, rendezvények és egyházi adakozások – is hozzájárultak fenntartásához. A lakosság széles körű összefogása tette lehetővé, hogy hosszú időn át folyamatosan biztosítani tudják a katonák ellátását. Rendszeresen szerveztek adománygyűjtéseket, felhasználták a templomi perselypénzeket is, és perselyeket helyeztek ki több szegedi üzletben.

A háború elhúzódásával azonban egyre nehezebbé vált a működés fenntartása. Az élelmiszerhiány, a drágulás és a lakosság elszegényedése miatt csökkentek az adományok és a támogatások. Ennek ellenére a betegnyugvó állomás egészen 1918-ig működött, és végig fontos szerepet töltött be a sebesült katonák ellátásában, valamint a háborús hátország humanitárius erőfeszítéseiben.

A szegedi vasútállomás első világháborús történetéhez szorosan kapcsolódik, hogy a világégést magyar szempontból lezáró trianoni békeszerződés az addig igen nagy átmenő forgalmat lebonyolító szegedi nagyállomást fejpályaudvarrá, végállomássá tette. Szerepét tovább korlátozta, és a mai napig meghatározza a vasúti híd 1944-es elpusztítása, valamint a Tiszán túli területekkel való összeköttetés hiánya.

A Vöröskereszt betegnyugvó és üdítő állomásáról

„Dr. Eisenstein Jakab egyleti főorvos múlt évi katonai felülvizsgálati napidíjait a Szeged állomáson működő betegnyugvó állomás külön alapjának adományozta. Ez alkalommal megemlítjük, hogy ezen a betegnyugvó és üdítő állomáson, melynek külön alapja Eisenstein főorvos kezdeményezésére 1914. év szeptember elején létesült, a lefolyt 19 hónap alatt összesen 53 938 átvonuló sebesült és beteg katona részesült élelmezésben. Az ezek közt kiosztott étel- és egyéb adagok száma a következő: 13 757 kávé, 3356 tea, 26 668 virsli és hasonló húsnemű, 3190 meleg ebéd, 3652 meleg vacsora, 52 429 kenyér, 42 195 szivar és cigaretta. Ezeken kívül kiosztottak 1250 darab fehérneműt, 1020 botot és mankót. Ez a nagyarányú jótékonysági akció csak azáltal vált lehetségessé, hogy a város hatósága a múlt évben néhány hónapig bőven szubvencionálta a betegnyugvót, később pedig a katonai kincstár maga ajánlotta fel a költségek egy részének megtérítését. Mindazonáltal a jelzett külön alap, amely adományokból gyűlt össze, és egy időben tekintélyes összegre szaporodott, az utolsó időben a mindinkább fokozódó drágaság következtében fogyásnak indult, és most már úgy áll, hogy ha újabb segítség nem érkezik, a betegnyugvó már nem soká lesz képes hazafias és emberbaráti feladatának megfelelni. A betegnyugvó vezetősége azért azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordul Szeged város jótékony közönségéhez, hogy szíveskedjék bármi csekély újabb adományával lehetővé tenni, hogy ezen tisztán jótékony intézmény mindaddig megfelelhessen minden oldalról helyesnek és szükségesnek elismert feladatának, míg erre szükség lesz.”

Délmagyarország, 1916. április 2. 7. o.

Források:
 Tóth Ferenc (szerk.): Csongrád megye építészeti emlékei. Kiadó: Csongrád Megyei Önkormányzat, 2000. Szeged.
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/069_Szeged2.html

Csizmadia Edit írása:
 https://nagyhaboru.blog.hu/2021/06/10/_azota_egyetlen_sebesult_katona_nem_megy_el_szegedrol_anelkul_hogy_meleg_etelt_ne_kapjon